media_140x140_1.gifmedia_105x140_1.gifmedia_105x105_1.gifmedia01.gif
media02.gif
media_140x105_1.gif
media_105x105a_1.gif

Vélemények, hozzászólások:
media@lico-art.hu


Kulturális, zenei programokról bővebbet a www.sambosi.hu,

Bemutatkozó

********

ANGOLTANÍTÁS ÉS FORDÍTÁS:
www.teleteacher.hu


Archívum

Fotógaléria



Börtönkomédia a Stúdió K-ban

Rácson innen és túl, avagy ki szabad és ki a rab?

Rácson innen és túl, avagy ki szabad és ki a rab?

Szókratész, a Kr.e. 470-ben született utcai filozófus máig a leghíresebb ebben a műfajban, pedig soha egy sort le nem írt magvas gondolataiból...Platon közvetítette őt onnan az antik Athénból az emberiség számára, s róla írt színdarabot a bolgár Sztefan Canev. A szerző e szabad szellemű férfi utolsó éjszakáját jelenítette meg a Stúdió K-ban most bemutatott darabjában. Szókratész, aki a szofistákkal (is) harcolt a görög utcákon-tereken az ifjúság lelkéért, tovább képzéséért, a dialektikus filozófia atyja volt. Ez tárul ki drámája során is, amikor a fogoly ősz gondolkodó a rámért méregpohár kiivása előtt kicsit még megkarmolja börtönőre agyát sok feltett és rögvest meg is válaszolt oda-visszapattogó kérdésével. Ilyen volt szabadlábon is a módszere: a kérdezve-kutató, avagy "bábáskodó" metódus.

Így fejlesztette magasabb szintre a görög filozófiát, hiszen azzal, hogy kutatásai tárgyává fogalmakat tett: mi a szabadság, ki a szabad, ki a haladó, mi a jó, mi a rossz a demokráciára nézve, stb. segítette ezek meghatározását és pontosítását. Pont ezért húzta ki a gyufát Athén urainál: az ifjúság szellemi megrontásáért, új istenek hirdetéséért demokratikus szavazással halálra ítélték. 71 évesen tehát a börtöncella volt a végállomás.

A Stúdió K apró pinceszínházában Cserje Zsuzsa állította - túlzás, hogy színpadra, mert az nincs - elénk e művet. Mikor fél 8-kor a kb. 50 ember betódul a sötét tónusú játszóhely által kettéosztott nézőtérre, már ott horkol zsákszerű rongyokkal takartan a fogoly. Őre pedig peckesen körülötte járkál. Kétszer szól a kakas a hajnali Athén távoli falai között, s ez felébreszti az ősz foglyot. Lukács Andor karnyújtásnyira nézőitől, kibontakozva a szalmazsákot és őt magát borító textilféleségből, borzas-álmosan át is lényegült Szókrátésszé. Nincsenek erre eszközei, "csak" egyszerűen úgy van ott: halálra ítélve, elárulva. Szinte kínos is, mennyire beleépülhetünk gyorsan morzsolódó perceibe. Éppen az a legnagyobb baja, hogy a kurva kakas kiverte szeméből utolsó édes álmát Mitróról, fiatal, tüzes szeretőjéről. Hát unalom és félelem ellen jobb híján alkalmazni kezdi tudományos módszerét a börtönőrön, aki jólértesültségét - hogy bizony Arisztophanész is benne volt ebben az ítéletben - kezdi fitogtatni. Filozófusunk e fölött elsiklik, inkább szelíden-lassan bevonja az egyszerű beszélgetésnek induló vitába majdani gyilkosát... Azt a kisembert, aki a szakmájára - leginkább a gyorsan ölő bürök méreg kitalálására - igen büszke lévén, kezdetben kicsit lenézi ezt a tutymutyi halálraítéltet. Oda se figyel nagyon a vénségre. Hiszen annyi embert végzett már ki, annyi rettegésnek volt ő az utolsó szemtanúja. Sőt csakis erre készül minden idegszálával: ez lesz neki a biztos megélhetési forrása, minthogy Szókrátész soha le nem ír semmit, kizárólag majd tőle, az őrtől tudhat erről az éjről mindent az utókor... Ezért aztán tökmindegy neki, hogy mit csinál most a vénember, a sztori már fogalmazódik a fejében, ahogy a róla mintázandó szobra (mert művész is kicsit) a kezében. Hannus Zoltán hiteles a minden lében-kanál, az állami sarzsi adta hatalomtól, lehetőségtől először igen öntudatos, de aztán megzavarodottságában egyre kuszábbá és vadabbá váló kisember szerepében.

Hiszen mint örvénylő tornádó tölcsére - akarja-e vagy se, nincs befolyása rá - magába szippantja ezt az egyszerűnek tűnő férfit az öreg rab gondolatmenete. A filozófus halkan, mintegy magának elmotyogott szavai észrevétlen fűzik be a jó kis hajnali "szadizásra" készülődő foglárt, aki így nem tud már a kajára, a tennivalóira, a megszokott-várt élményre figyelni többé. Felizzik kettőjük között az ellentét az athéni mentalitásról: jó-e a városnak a tirannus, ha övé az egyszemélyi felelősség, és tudni, hogy ha elszúr valamit, azért ő a hibás, és vajon rossz-e az a demokrata, aki a jót magának tulajdonítja, ám balfék dolgait ráfogja mindenki másra?

Vannak is rendesen áthallások magyar politikai viszonyokra (mi választások előtt két nappal láttuk), pedig Cserje még csak nem is él az olcsó de jól kamatoztatható aktualizálással. A ruhák az athéni módit idézik (tervező: Tordai Hajnal) és találóan egyszerű a díszlet: belógó, gyertyás kandeláberek miatt kell még jobban figyelni a mozgásra a felrajzolt cella szűkös terében. A szimbolikus erejű de láthatatlan börtönajtó, - amit hangeffekt kíséretében krétával és szivaccsal nyitnak-csuknak - a lét két síkját idézi. A helyiség egyik valódi ajtaját pedig kitárva hagyják végig: így jelzik a valahol mégis létező szabadság messzeségét.

A pergő és egyre csavarosabb mondatok annyira megkavarják az őrt, hogy felhorgadásában elárulja, miért is választotta ezt a pályáját. Megalázottságáról, tönkretevéséről hallva, hozzávéve azt a történetet is, hogyan végeztették ki egymást a jó athéni államférfiak, Szókrátésszal együtt esünk töprengőbe: ki a szabad végülis? Mi az értelme ennek a létezésnek, ha a cellán kívüli világ is ilyen rémisztően zárul körénk?

A két férfi vitáját nő érkezése szakítja meg. Xantippé - Nyakó Júlia elsöprően akaratos megjelenítésében - viharzik be, hogy a megvesztegetett őrt rávegye már a harmadik, végzetes kakasszó előtti ruhacserére és férje megszöktetésére.

Mert hiába akart már előbb is szabadulni unt életétől az agg filozófus, bürökkoktél csak és kizárólag a harmadik kukurikúú után jár...Hiszen rendnek kell lennie! Így a feleségének jut még egy esélye feleségének a mentőakcióra. Végre tehát átcserélik a férfiak gönceiket, ezáltal a börtönben önként dolgozó most valóban rab lesz így. De a fogolysors vállalása előtt még (vissza)él Szókratészként a férj jogával: leteperi Xantippét az őszbecsavarodott valódi házastárs szeme láttára. Alázódjék csak meg ő, a nagy filozófus is, tanuljon meg ebből olyan hévvel gyűlölni, hogy ne érthessen és magyarázhasson meg már mindent mindig olyan pontosan! Élhesse át a maga vén bőrén azt, ahogy őt, az ioniai őrt egykor ugyanilyen helyzetbe hozták ugyanezért: veszett dühe és porba alázása energiáját így transzformálták elnyomói parancsra gyilkolássá örökre.

De az egyszerű ember számítása mégsem vált be teljesen. A mindenre (f)elkészült filozófus érthetően azért még felháborodik a látványon - működik tehát a bűn és kiszolgáltatottság pszichológiája -, ám nem akar már elszökni és hajóra szállva új életet kezdeni. Nem érdekli, hogy ezentúl élhetne és taníthatna szabadon Ioniában (amit a patrióta exőr lelkesen ajánlgat neki, az athéninak). Sokkal jobban izgatja a gondolat embereként ez a morbid szerepcsere, így a benne rejlő mentális kaland itt tartja halálos ítéletének színhelyén.

Ugyan visszajön érte kardos (és meggyalázott) asszonykája, aki hangosan povedál is a maradás ellen, de azzal csak magának árt. Mert a két hím, levezetendő a bennük sok mindenért meglévő feszültséget - férjként - egymásnak ront, és a közéjük ragadt nőt megfojtják a vad tusakodásban. Ha már így esett - neje élettelen karját Lukács egyet biggyesztve ledobja, úgy mondja indulat nélkül: na ez meghalt - közösen, most már zavaró tényező nélkül kóstolhatják meg a bürökturmixot. A kisember nagy ötletéből párolódott halált. A humánus gyilkolót. Koccintanak vele, viccelve és hetykén: csak épp nem az életre, hanem a végre. Kétszer is meghúzzák, és az asszony két oldalán elheverve kimúlnak. Mindketten rabként, mindketten szabadként. Őrként és Szókrátészként. Színe és visszája.

Cserje Zsuzsa szeret realista módon közelíteni a nagyon szellemes, de komoly odafigyelést igénylő történethez. Lehozza közénk. A szárnyaló gondolatok megülnek és elidőznek a vaskos valóság tárgyai és eseményei fogságában. Rácsok közé kerülnek azok is.

A börtön-feeling fokozására színészei nyílt színen használják a küblit, először Szókrátész, majd felesége, aztán a börtönőr. Méltóságukat nem rendíti meg ez a testi késztetés, mindnyájan úgy kezelik a helyzetet - amúgy 50 ember egy-két méteres távolságról és kieső szemmel figyeli őket -, mint a világ legtermészetesebb dolgát. Kell és kész. Amíg a testi folyamat a bödönön ülve zajlik, addig is csevegnek, vitáznak, agyalnak zavartalanul athéni módra. Hiszen élet minden alapesete megtörténik ezzel a három emberrel ezen az utolsó éjen: az evés-ivással töltekezés majd az ürítés, szeretkezés majd az elmúlás. Fentebb régióikba is betekinthetünk, mert álommal, szellemmel, szerelemmel, odafigyeléssel, aggódással felemelkednek a fogda puszta vegetálásra kitalált falai közül. Mind a két síkjukon hitelessé formálta őket a rendezői elv, így természetesnek fogadjuk el világaikat. Közöttünk élő igazi emberek gondolkoznak és vitáznak, értenek egyet és vesznek össze, álmodnak és szembesülnek a valósággal, emlékeznek és zárják el az életüket a jövő elől. Kerek egésszé így válik a sorsuk anélkül, hogy szájbarágós történelem-felmondásba fulladna ez az este.

A Stúdió K-ban április 28-án és május 19-én este fél 8-kor látható ez a börtön-komédia. A pinceszínház - "zöldlámpás" ház, ahogy magukat hívják - a Ferencváros vigalmi negyedében, a Ráday utca kiülős éttermes részéhez közel található, a Mátyás utca 9. szám alatt. Közel a metró, a 15-ös busz, és akad parkolóhely is.

Börtönkomédia a Stúdió K-ban    Börtönkomédia a Stúdió K-ban

© 2005 Lico Bt.

Tiffany díszüvegekMédiaZöld homlokzat

www.kronart.hu - KronArt Design - weblapkészítés, reklámgrafika, programozás, dekoráció